I think, this is the end

Sírni tudnék, de komolyan.
Nem tudom, hogy mit tegyek annak érdekében, hogy legalább pár szót írjatok egy-egy fejezethez. Pedig nagyon szeretném tudni, hogy mi tetszik, vagy mi nem tetszik benne nektek, vagy hogy elgyáltalán olvassátok-e.

Megmondom az igazat: már nem egyszer be akartam zárni a blogot, mivel szinte sose kaptam komit, leszámítva egy-két fejezetet.
Óriási lelkesedéssel írtam az ajándék novellát, és reménykedtem, hogy tetszeni fog nektek, de úgy tűnik, senki sem olvasta.

Borzasztóan fölösleges feltennem blogra a fejezeteket, ha nincs olyan, aki olvassa. Mert a fejemben kész az egész, a saját magam kedvéért nem biztos, hogy leírnám.

Azért kezdtem el leírni a fejmben összeállt történetet, hogy hátha örömet okoz valakinek az olvasása, de mint látom, szinte senkinek sem, tehát fölösleges feltennem.

Nem tudom most sem, bezárom-e. Kirakok fölülre egy szavazást, hogy írjam-e tovább, és majd annak végeredményéből fogom megállapítani, hogy folytatom-e.
Megjegyzem a folytatáshoz még az is kell, hogy vagy a novellához, vagy a 17. fejezethez összegyűljön öt komment.

Ha esetleg mégis csak akadnak olyan illetők, akik szeretnék olvasni tovább, azok írják meg a mail címüket, és akkor azoknak elküldöm a fejezeteket.

Ennyi lett volna, ha esetleg valaki végigolvasta.