Mielőtt bemásolom, szeretném felhívni a figyelmeteket az új blogomra, amely Alice és Jasper történetével foglalkozik. Katt IDE !
Nos jó hosszú lett a fejezet, és nem tudtam dönteni, hogy melyik részéből másoljak be ide, így a közepéről és a végéről is kaptok!!!
Most tényleg megijedtem. Teljes erőmmel beletapostam a fékbe, úgy, hogy már majdnem az autó alját is átszakítottam.
A hirtelen sebességváltozástól a kocsi megpördült az úttesten. Igyekeztem visszanyerni az irányításomat felette, miközben a tervemen agyaltam.
Egyetlen gombnyomás hatására a felőlem lévő ablak gyorsan leereszkedett. Megpróbáltam kihajolni félig rajta, hogy a másik felemmel tovább vezethessek.
Hajmeresztő mutatványom nem bizonyult egyszerűnek, de azért kivitelezhető volt. Egyik karommal megragadtam az autó tetején lévő férfi lábát, hogy lehúzzam onnan.
Gyors cselekedetem meglepte, de nem annyira, hogy gond nélkül végrehajthassam a tervem. Ahogy lerángattam a kocsi tetejéről egyenesen az aszfaltra, újból szitokáradatot zúdított rám.
Remélve, hogy nem érkezik visszakapaszkodni, teljes gázzal hajtottam tovább.******************************************
Ahogy figyeltem a szívverését, rájöttem, hogy egyre gyorsabban közeleg az utolsó. Próbáltam kiűzni a fejemből azt a gondolatsort, hogy az utolsó szívdobbanással megszűnik a lelke.
Elszántam győzködtem magam, hogy ez nem igaz, de nem tudtam átverni az agyamat. Lehet, hogy épp ezek a dobbanások vívják az utolsó, vesztes harcot a lelkéért. Tudják, hogy megsemmisülésre vannak ítélve, de mégis küzdenek a végsőkig.
Mert egy lélek mindig harcol, egészen addig, ameddig el nem pusztul.
Hallottam, ahogy a szívverése egyre vadabb ütemet hajszol, hogy végül egy lassú, utolsó dobbanással véget érjen az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése