2. fejezet

2. Változások

Végre képes voltam kinyitni a szememet, és észleltem, hogy éjszaka van. Különösen furcsa volt, hogy a sötét ellenére mindent tökéletesen láttam. Gyorsan felálltam arról az ágyról, amin eddig feküdtem. Meglepődtem, hogy nem zuhantam vissza a sok fekvés miatt, még csak nem is szédültem. Nem értettem, hová tűnt a fájdalom, de már teljesen jól éreztem magam. Vagyis mégsem teljesen. Valami továbbra is égette a torkomat. Mindenesetre szétnéztem a szobába. Nem volt sok bútor, kicsit üresnek hatott az egész helyiség.

Megborzongtam mikor az ajtó mellett megláttam a fekete hajú nőt. Most is szép volt, de már nem hatott számomra olyan gyönyörűnek, mint akkor éjszaka.

            - Ki vagy? – örültem, hogy tudtam beszélni, de a hangom nagyon furcsa volt. Olyan szép.

            - Bocsánatot kérek, nagyon udvariatlan vagyok, hogy még be sem mutatkoztam. Laylanak hívnak.

            - Miért vagyok itt? – kérdeztem, mert ez a rész nem volt világos.

            - Azt hiszem, elég sok magyarázattal tartozom neked. Lehet, hogy őrültnek fogsz gondolni, de amit mondani akarok, az mind igaz. Te most vámpír vagy. Vámpírokról egészen biztosan hallottál már, bár mi nem olyanok vagyunk, mint a mesékben. Gyorsaság, erő, szépség, hallhatatlanság. Ezek a legfőbb jellemzőink. Csak egyféleképpen lehet egy vámpírt megölni: szét kell tépni, majd elégetni. A vámpírok többsége emberi vérrel táplálkozik. Én magam nem. Egy időben elég sok embert megöltem, és elegem lett a gyilkolászásból, ezért most állati véren élek. És most jön a kérdés, miért változtattalak át. Errefelé elég sok a háború, a jó és a rossz oldal között, legalábbis én így hívom őket, de természetesen mindenki szemében más a jó és a rossz. Az én feladatom egyfajta sereget építeni, ennek te az egyik alapja leszel. Nos, valószínűleg nem tudod, de kiválasztott vagy. Amikor megláttalak tudtam, megtaláltam, amit kerestem. Természetesen megértem, ha most neked ez így sok egyszerre, de hagyok időt, hogy mindent átgondolj. Nem akarlak téged is a vega életmódra ítélni, erről te döntesz szabadon. Ha kérésed van, bátran fordulj hozzám.

            Layla fogta magát, és kisétált a szobából, én pedig úgy álltam ott, mint aki megkövült. Az agyam viszont nagyon aktív volt, próbálta felfogni azt, amit az előbb hallott. Vámpír? Vámpírok csak a rémmesékben léteznek. Vagy mégsem? Ez a leghihetetlenebb dolog, amit valaha is halottam.

Hirtelen elhatározásból odaléptem a szoba sarkában álló tükörhöz, és megnéztem magam. Leesett az állam. Csodaszépnek láttam magam, olyan, mint a szépségkirálynők. Bár akadtak furcsaságok is: a bőröm krétafehér, a szemem pedig vörös volt.  Csak álltam és gondolkoztam. Nem tudom meddig lehettem ott mozdulatlan, de hamarosan világosodni kezdett, majd a nap egyre magasabbra haladt az égen.

            Kimentem a szobából, és elindultam a folyosón. A lépteim gyorsaságát össze sem lehetett hasonlítani az emberi tempómmal. Az egyik ajtó mögött mozgást észleltem, így benyitottam.

            - Layla! Mit értesz az alatt, hogy sereg? A vámpírok is szoktak háborúzni? – még magamat is megleptem a kérdésemmel, mert eredetileg nem is ezt akartam kérdezni.

            - Vadászterületekért. Vannak nagyon értékes területek. Dél-Amerikában sok háború van, itt csak egyetlenegy: a Gonoszok elleni.

            - De kik azok a gonoszok?? – ezt a részét egyáltalán nem értettem, pedig tisztában akartam lenni mindennel.

            - Maradjunk annyiban, hogy ellenünk fordultak, nagyon sokan vannak, és félelmetes képességekkel rendelkeznek.

            - Miféle képességek?

            - A vámpírok többségének van valami különös mentális vagy fizikai képessége. Ezt így nehéz megmagyarázni, de előbb-utóbb úgyis megérted.

            - Neked is van valamilyen? – most már egyre inkább azt hittem, hogy megőrültem.

            - Igen, hogyha magam elé képzelek egy képet és koncentrálok, akkor azt mások is fogják látni, úgy érzik, mintha benne lennének, ezáltal össze lehet bárkit zavarni. Mindjárt megmutatom.

            Úgy láttam, hogy Layla összpontosít valamire, de nem történt semmi.

-          Látod? – kérdezte és valamire nagyon büszke volt.

-          Nem. Mit kellene látnom? – kérdeztem értetlenül.

-         Ne már! Te tényleg nem látod? Hát ilyennel még nem találkoztam a kétszáznegyven évem alatt.

-         Mennyi év alatt? – reménykedtem, hogy csak rosszul hallottam, bár az utóbbi néhány órában a legkisebb neszt is ijesztően jól érzékeltem.

-         Kétszáznegyven, vagyis inkább kétszáznegyvenkettő. Ennyi idős vagyok. Már korábban is említettem, hogy a vámpírok hallhatatlanok. De ez most nem érdekes. Te viszont az vagy. Lehet, hogy valamiféle mentális pajzzsal rendelkezel. Bár még nem hallottam ilyesmiről. Különös vagy, már akkor este éreztem, hogy rád van szükségem. – hangja diadalittasnak hatott, mintha csak feltalált volna valami nélkülözhetetlent.

Na ne, nekem ez már tényleg soknak tűnt. Mentális pajzs? Az ugyan mi lehet?

Tovább gondolkoztam volna ezen, de most másra is kellett figyelnem, mivel a torkomban kezdett erősödni az égető érzés. Arra jutottam, megkérdezem, mi lehet az.

-          Layla, a torkom… - motyogtam.

-          Szomjas vagy – vágott a szavamba – mindjárt elmegyünk vadászni, de előbb megmutatom a szobádat. Kérlek, gyere utánam!

Követtem Laylat végig a folyosón, aztán fel egy rövid lépcsőn, majd be egy szobába. A helyiség szép volt, ízlésesen rendezték be.

-          Íme, a szobád. Arra van a fürdőszoba, bár vámpírként nem kell sokat használnod. A gardróbban találsz magadnak elég ruhát. Azt gondolom, menjünk, mielőtt túlságosan szomjas leszel.

Nem tudtam, mit értett azon, hogy túlságosan szomjas leszek, és azt se, hogy hogyan kell vadászni, de követtem őt, ahogy szélsebesen keresztülszelte a házat.

Valahogy majd rendbe jön minden, és reménykedtem, hogy előbb utóbb megértem a dolgokat.