5. fejezet

5.Az „újak”

Layla éppen a vámpírságról magyarázott valamit, de ez nem volt különös inkább az, hogy rajta kívül még hét vámpír volt összesen a nappaliban. Igen, hét. És mind újszülöttek. Négy fiú és három lány.

Körülbelül mind annyi idősek lehettek, mint én és Ben. A három lány közül az egyiknek rikítóan vöröslött a haja, pont ugyanolyan volt mint a szeme. Annyira szép volt, ahogy egy kicsit kiragyogott a többiek közül. A másik két lány is gyönyörűnek tűnt. Az egyik kifejezetten vékony volt, és törékenynek látszott. Neki világosszőke haja volt. A harmadik lánynak barna haja csillogóan fénylett. Most hogy mind a hármójukat megnéztem, már nem tudtam eldönteni, hogy melyikük a legszebb.

            A fiúk nem is különbözhettek volna egymástól. Az elsőnek világosbarna haja volt és aranyos arca, a másodiknak rövid fekete haja, harmadik szőke, a negyedik pedig megint csak fekete hajú, nagyon izmos fiú volt.

            - Srácok ez itt Lucy és Ben, már meséltem nektek róluk – mutatott be minket Layla – Lucy, Ben, ez itt Alicia, Lotti, Christina, Nate, Pete, Cam és Adam. Ismerkedjetek meg egymással! Én most elmegyek, van egy ki dolgom. Legyetek jók!

            Layla távozott, mi pedig ott voltunk idegenen, ismeretlenül. Eleinte kicsit szorongtam, de hamarosan kellemes csevegés alakult ki, így én is sorra jártam. Mindenkivel sikerült pár szót váltanom. A vörös hajú lány Lotti volt, a barna hajú Alicia, a szőke Christina, de ő nem szerette, ha a teljes nevén szólították, így mindenki Chrisnek hívta. A srácok közül a világosbarna hajú Nate, a rövid fekete hajú Pete, a szőke az Cam, a másik fekete hajú pedig Adam. Rendesek, bár most még mindenki kicsit visszahúzódó volt.

Amikor Layla visszatért, és arra fektette a hangsúlyt, hogy mindenkinek kiderítse a különleges képességét, már ha van. Úgy gondoltam, én továbbra is ismerkedek. Odamentem Chrishez, aki nagyon szimpatikusnak találtam első ránézésre.

-          Fúúú, de nem gondoltam volna négy napja, hogy vámpír leszek. Tény, hogy vannak hátrányai, de szerintem egész király – Chris egy energiabomba, és ez elég gyorsan kiderüld, annyira hipperaktív volt.

Felfigyeltem rá, hogy az ellenkező neműek egymással különösen figyelmesek, és mindenki ismerkedni akar mindenkivel. Chris például az izomkolosszus Adammel. A másik, aki szintén szimpatikus volt első ránézésre is Nate volt, aki szinte mindig csendben volt, és csak akkor szólt, ha tényleg valami fontosat akart mondani. Elhatároztam, vele kint az udvaron csevegek.

            - A pasid nem fog megharagudni rám, hogy így kettesben beszélgetünk? – Olyan megnyugtató volt a hangja, hogy először fel sem fogtam mit kérdezett, csak hallgattam, ahogy beszél. Aztán hirtelen leesett.

            - Milyen pasim? Nekem nincs pasim! – Meglepődtem. De tényleg. Kire gondolhatja Nate hogy a pasim? Mondjuk, volt egy tippem…

            - Komolyan? Én azt hittem, hogy ti ketten Bennel… Na mindegy. Nem az én dolgom – Egy vállrántással elintézte az ügyet.

- Igazad van, ez tényleg nem rád tartozik – Nate nagyon jó fejnek tűnt, de nem szeretem az olyanokat, akik alaptalanul kavarnak bele mások magánügyeibe.

            És mi van, ha nem is olyan alaptalanul? Ben és én… Különös. Ez is egy az „ezen még sosem gondolkoztam” listámról. Ben helyes meg minden, de nem tudom…

            Hogy erről a témáról megpróbáljam elvonni a figyelmemet, Nate-tel beszélgettem egész délután. Ha valamihez, akkor a figyelemeltereléshez kétségkívül nagyon ért.

            Már este volt, amikor visszamentem a házba. Layla azzal fogadott, hogy feltétlenül el kell mennem vele valahová. Fogalmam se volt, hogy merre akar vinni, de ez nem újdonság, hiszen mostanság nem nagyon tudtam semmit.

            A megszokottnál lassabban mentünk, és közben beszélgettünk. Layla kiderítette a képességeket. Azt mondta meglepő, hogy mindenkinek van. Azt is megjegyezte, hogy általában nem egy nap alatt alakulnak ki ezek, tehát még a most felfedezett képességek sem nyerték el a végső formájukat.

Nate az érzéseket képes befolyásolni, felerősítheti és lecsillapíthatja azokat. Pete olyasfajta helyváltoztatásra képes, hogy pár másodperc alatt száz – kétszáz mérföldet is megtesz, azt hiszem ezt ,,teleportálás”-nak nevezik. Cam a két ember közötti kapcsolatokat tudja manipulálni, Adam pedig a puszta érintésével hatalmas fájdalmat tud okozni. Alicia ha megérint valakit, látja az emlékeit, de csakis azokat, amelyek már tényleg megtörténtek vele. Lotti az időt képes megállítani, de nem sokáig, csak néhány percig, bár adott esetben ez is kifejezetten hasznos tud lenni. Véleményem szerint Chris képessége a legkülönösebb, ő ugyanis, még ha szubjektívan is, de látja a jövőt.

            Arra kellett még rájönnöm, hogy Layla kivételesen jó ember, vagyis inkább vámpírismerő. Mindenkinek szinte azonnal felfedezi minden jó, és minden rossz tulajdonságát. Kezdtem megkedvelni őt, bár nem viselkedett mindig a legkedvesebben.

            - Hová megyünk? – kérdeztem, miután már szinte minden mást átbeszéltünk.

            - Egy kicsit gyakorolni – jelentette ki mosolyogva Layla.

            - Gyakorolni? Mit? – Nem nevezhető újdonságnak, hogy most sem értettem semmit abból, amit mondott.

            - Hát természetesen harcolni. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Használható harcost kell faragnom belőled, és ez csak igen kemény munkával érhető el.

            - És a többiek? Nekik miért nem kell? – Igazságtalannak tartottam, hogy csak nekem kell harcolásznom olyanokkal, akikről nincs valami sok információm.

            - De természetesen a többieknek is kell, de veled külön akarok foglalkozni. Te leszel ugyanis a „bétám”.

            - A mid?

            - A bétám, vagyis a vezető után következő ember – magyarázta.

            - És ha én nem akarok béta lenni? – Nem akartam semmiféleképpen kitűnni a többiek közül.

            - Márpedig az leszel – szögezte le Layla.

            - Te mindig ilyen erőszakos vagy? – vontam fel a szemöldökön kissé undorodva.

            - Nem mindig, de néha igen. Ilyenkor nem tűröm a vitát – jelentette ki.

            - Hát azt látom.

Ekkor érkeztünk meg a tisztásra. Elég magasan volt, egy völgyben, egy elzárt helyen. Gyönyörű zöld fű borította, itt-ott virágot is lehetett látni. Összességében nagyon szép volt.

            A gyakorlás annyiból állt, hogy Layla különböző mozdulatokat mutatott, és próbált megtanítani nekem, majd rátért a harci technikák oktatására. Kicsit képtelen volt az ötlet, hogy belőlem harcos lesz, de azért megpróbáltam jó tanítványként viselkedni.

                                                             ~~~~~

Az idő gyorsan repült. Már hetek teltek el átváltozásom óta, mégis alig érzem az idő múlását. Általában gyakoroltunk, volt, hogy én is a többiekkel, és volt, amikor Laylával, külön. Már a pajzsom kiterjesztése is egész jól ment. Néha vadászni is elmentünk, ennek eredményeképpen, a szemem már inkább aranybarnának, mint sem vörösnek tűnt.

             Aznap is vadászni indultunk. Egy idő után különváltunk. Éppen egy oroszlán illatát követve futottam, amikor valami más szagot is érzékeltem. Annyira… finom volt. Sokkal jobb, sokkal édesebb, sokkal intenzívebb illat lengte kerül, mint az előbb üldözött oroszlánt. Meg akartam kóstolni, a torkom pedig lángolt a szomjúságtól. Arrafelé kezdtem rohanni, ahonnan az illatot éreztem.

Észrevettem, hogy Cam is arra tart. És akkor megláttam. Egy lány sétált a fák között, hosszú fekete hajjal, és kék szemekkel. Az emberek között egészen biztosan szépnek számított. Cammel egyszerre indultunk a lány felé. Tompán érzékeltem, hogy valaki a nevem szólít, egy pillanatra megfordultam, de nem láttam senkit, de ahogy újból a zsákmányomra szegeztem a tekintetem, ijedten állapítottam meg, hogy Cam közelebb került hozzá, mint én. Nem, ő az enyém! Csakis az ösztöneim vezéreltek, az agyam nem tudott annyira befolyásolni, hogy megforduljak, és visszamenjek a házhoz.

            Borzasztóan dühös voltam, amikor Cam rávetette magát a lányra, a nyakára tapasztotta jéghideg ajkait, majd belemélyesztette kőkemény fogait, és elkezdte szívni a vérét. Azon is elkezdtem gondolkozni, hogy erőszakkal veszem el tőle, de nem tettem semmit.

            Meglepődtem, amikor Laylát láttam előrohanni a fák közül, s meg sem áll, míg le nem tépte a lányról Cam-et.

            - Lucy! Nem lélegezz! Tartsd vissza Cam-et! Keressétek meg a többieket, aztán gyertek vissza mindnyájan a házhoz! – utasított Layla, majd felkapta a lányt, és még egy vámpírhoz képest is gyorsan futott vele.

            Odamentem Camhez, aki hangosan morgott.

            - Cam, nem menj utána! Hallod? Keressük meg a többieket! – Azt magam sem tudtam, hogy én miért nem rohantam még utánuk, de most mindenesetre azon voltam, hogy visszataláljunk a többiekhez. Tekintve a vámpírok tájékozódási képességét, ez nem tűnt nehéznek.

            Úgy láttam, hogy Cam hallgat rám, mivel ő is visszafordult, majd futni kezdett. Gyorsan megtaláltuk a többieket, ők már összegyűltek, csak minket vártak.

            - Jujj! Tisztára azt hittem, hogy megeszitek szegény lányt. Szerencsére nem így történt, úgyhogy most ő is vámpír lesz. Tökjó! Látom, hogy bírni fog téged, Lucy! Meg Cam-et is eléggé. Sőt… - Chris kuncogott valamin, amit mi nem tudhattunk.

            Visszafutottunk a házhoz, és a nappaliban tévéztünk. A focimeccs nem annyira érdekelt, de a srácok ragaszkodtak hozzá. Jobb elfoglaltságot kerestem, ezért hallgatózni kezdtem az emelet felé. Szívdobogást halottam, biztos voltam benne, hogy a lányé. Layla a dolgozószobában ült, feltehetőleg olvasott. Néha halottam amint átmegy a másik szobába, és megnézi a lányt.

            Pár óra elteltével meguntam odabent ülni, és kimentem, részben azért, hogy kicsit egyedül lehessek. Egy fának támaszkodtam, és közben olyan dolgokon gondolkoztam, amiket eddig magamba fojtottam. Akkor éreztem magam először igazi szörnynek, amikor megéreztem a lány illatát, és le akartam vadászni. Beleborzongtam abba, hogy mennyire közel álltam ahhoz, hogy megöljem a szerencsétlent.

            Nem maradhattam sokáig egyedül, mert Ben kijött utánam. Egy darabig csak állt és nézett aztán végre megszólalt.

            - Jól vagy? Olyan feldúltnak látszol… – Sütött a kedvesség a hangjából, s legszívesebben elküldtem volna, mégsem tettem. Egyszerűen nem voltam rá képes.

            - Igazad van, nem vagyok túl jól. Tudod, hogy mennyire közel jártam ahhoz, hogy megöljem azt a lányt? És ha Cam meg Layla nincs ott, akkor minden bizonnyal meg is tettem volna – Végül is őszintén elmondtam neki, hogy mi bánt, addig úgy sem hagyott volna békén.

            - És azt te tudod, hogy én egyszer már megöltem egy embert? Ezzel a tudattal sem valami túl jó létezni – érződött rajta a mérhetetlen együttérzés.

            - Most is igazad van. A te helyzeted sokkal rosszabb, mint az enyém – sóhajtottam.

            - Azért mondjuk nem kell etetni magunkat a bűntudattal, mert ezeken sajnos már úgy sem tudunk változtatni – mosolyodott el egy kicsit kényszeredetten.

            - És harmadjára is igazad van. Csak az a probléma, hogy én most ébredtem rá igazán, hogy mi is lettem. Kell egy kis idő ennek a feldolgozására.

            - Én megértelek. Akarod, hogy elmenjek? – suttogta.

            Belenéztem a szemeibe. A tekintetében örvénylő szelíd folyam arany színe megbabonázott. Nem tudtam a nem rá nézni.

- Nem! – szaladt ki a kelletnél gyorsabban a számon. Láttam, ahogy Ben mosolygott.

            - Rendben. De talán visszamehetnénk a házba, mivel a lány nemsokára felébred. Én szeretnék ott lenni.

            - Én is. Azt hiszem. Szeretnék róla többet megtudni. Gyerünk! – pattantam fel a földről.

És elindultunk vissza. Ben-nek sikerült elterelnie a figyelmemet a problémáimról, mert most rajta gondolkoztam.

Hihetetlen vagyok! Mindig találok valami olyasmit, amin felidegesíthetem magam.